Gold Record

Brasch Bence Feat. Symbien - játék


Brasch Bence számára eddig ismeretlen területre merészkedett, a fiatal énekes új dalában tőle szokatlan stílussal jelentkezik, amit a rajongók július 25-én a VIVA Napi Top 10 című műsorában láthattak először.
Új stílus és új alkotótárs: ez jellemzi Brasch Bence legújabb dalát. A "Játék" című slágert Symbiennel együtt készítette el az egykori kiscsillag, és a választást nem bízta a véletlenre: a DJ-producer korábban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Lola, Molnár Márta, vagy Shodeinde Dorka. 

"Az új dal egy picit más vonal, mint amit eddig megszokhatott tőlem a közönség. Nem biztos, hogy ezentúl mindig ilyen zenéim lesznek, de izgalmas volt kipróbálni ezt a vonalat is" - mondta Bence. 

A 2010-es év felfedezettjének azonban nemcsak az új hangzás miatt jelentett kihívást a Játék: most először nyílt alkalma ugyanis kipróbálni magát szövegíróként is! 

"Symbiennel nagyon jó volt együtt dolgozni, mert az én ötleteimet is figyelembe vette a dal írásánál, és a videoklip elkészítésében is részt vehettem. A dalt ő írta, ő álmodta meg, viszont a szöveget közösen találtuk ki. Ez az első alkalom, amikor nemcsak előadóként veszek részt az alkotói munkában, hanem "társszerző" is vagyok. Nagyon kíváncsi vagyok a nézők véleményre!" - tette hozzá az énekes.

A dal letöltése [mp3]A dal letöltése [wav]A klip megtekintése