Symbien (azaz Sztevanovity Krisztián) 1976-ban született Budapesten. Családi okokból egész fiatal korában természetessé vált a zene állandó jelenléte környezetében... Sokáig mégsem tűnt egyértelműnek, hogy zenével fog foglalkozni, sokkal inkább "végfelhasználóként" azaz a zene hallgatáskor került kapcsolatba az egyes műfajokkal, és legfeljebb hobby szinten űzte a zenélést.
Mindez 1990-es évek második felében változott meg, amikor számos hazai és külföldi reklámfilm zenéjének megírásával már a dalszerzés több lett mint hobby. 2000 után már több haza pop előadó zeneszerzőjeként is tevékenykedett, köztük Lola, Vision stb. lemezein.
Szóló debütálására egészen 2010-ig várni kellett. Hosszas zenei kalandozás után végül az eredeti stílusához visszatérve a dance világát célozta meg első maxijával, a "Callin' "-nal, mely egy régi-új együttműködést hozott Lolával. Bemutatkozó dal komoly sikereket ért el mind a listákon, mind a játszások terén és hamarosan a folytatás is megérkezett a "Turn it around" formájában!


