2009. július 29.
SP - Éder Krisztián
Fenekestől felforgatta a hazai könnyűzenei életet a fiatal énekes, SP. A húszéves srác egyszerre két gömböt is hazavihetett a VIVA Comet díjátadó gáláról, ezzel az eredménnyel pedig beírta magát a popzene történelmébe.
A húszéves soproni srácnak sikerült elérnie azt, amit eddig a magyar könnyűzenében senkinek: egyszerre két gömböt is nyert a VIVA Comet díjátadó gálán. Idén SP kezébe került a legjobb felfedezettnek, és a legjobb énekesnek járó elismerés is. SP a fellegek között járt a díjátadón, tekintetében látszott, hogy el sem hiszi azt, ami vele történik. Ugyan a gálán, 12 pompon lánnyal előadott produkciója közben lányok százai sikítoztak, ő még akkor sem bízott a győzelemben. Abban pedig még reménykedni sem mert, hogy két díjjal térhet haza.
A fiatal fiú éveken keresztül saját maga egyengette a karrierjét, még a szülei is azt gondolták, hogy a zenélés mindössze múló hóbort nála. SP azonban nem adta fel, és tudatosan építette a karrierjét, a közönség pedig meghálalta a munkát.