zenei menedzsment ügynökség
zenei menedzsment ügynökség
zenei menedzsment ügynökség

Gold Record
zenei menedzsment ügynökség

kiadó, menedzsment, rendezvény, sajtó, PR
Lóci játszik: Szánalmas kis dal
2023. Május 31.

„Eskü, nem én voltam” – Szellemes esdeklés a Lóci játszik új dalában

Újdonsággal jelentkezett a Lóci játszik: a Szánalmas kis dal ugyan hű a címéhez, de frappánsan mutatja meg, milyen kívülről az elkeseredett, önmentegető bocsánatkérés apró-cseprő dolgok miatt.

Az eredetileg reklámdalnak íródott szerzemény annyira megtetszett a szerzőknek, hogy úgy döntöttek, kikerekítik teljes értékű számmá. A poénra épülő eredeti dalszöveg helyett ez a verzió arról szól, milyen szánalmas a bocsánatkérés, főleg akkor, ha az ember tudja, csak egy kis apróságon csúszott el a dolog. Az öniróniával bőven átitatott új Lóci játszik-dal társszerzője Orbán Tamás – aki dalszövegíró létére ezúttal inkább az akkordmenetben segédkezett –, producere pedig Dandó Zoli volt.

Csorba Lóci – igazodva a dal hangulatához – így fogalmazott a szöveg kapcsán: „Talán mondanom sem kell, hogy ezek nem velem történtek, hanem egy barátommal. Természetesen soha nem volt olyan például, hogy nem értem haza időben, viszont láttam, milyen, ha így magyarázkodnak. Ezekről a helyzetekről szól a dal.”

Weboldalunk sütiket használ a magasabb felhasználó élmény miatt..