Dés László életműdíjat vehetett át, Szabó Tibor (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbert (Hiperkarma) pedig az év szövegírója címet kapta meg az Artisjus 2019-es díjainak átadóján. Az év produkciójának a Modern Art Orchestra egyik lemezbemutató koncertjét választották. Junior Artisjus-díjjal ismerték el a Mörk és a Blahalouisiana szerzői közösségét, valamint a rock és metál dalokat jegyző Áron András „Apey”-t. Az év komolyzenei műve Kurtág György Milánóban is bemutatott operája lett, a Junior Artisjus-díjat ebben a kategóriában Dobos Dániel kapta. Az év nótaszerzőjének Varjasi Ildikót választották. Február 18-án minden a dalszerzésről és a szerzők ünnepléséről szólt: napközben a Dalszerző Expón, este az Artisjus Díjátadón – olvasható az Artisjus közleményében.
GRATULÁLUNK AZ ÖSSZES NYERTESNEK, DE PERSZE KÜLÖNÖSEN A BLAHALOUSIANA SZERZŐI KÖZÖSSÉGÉNEK!
Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint idén is átadták a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést. A díj történetében először idén két csapat is szerepel a díjazottak között. Ők az alkotói közösségként folytatott kiválószerzői munkájukért kapják az elismerést.
Könnyűzenei alkotói életműdíj: Dés László
Az Év Könnyűzeneszerzője: Szabó Tibor (Magna Cum Laude)
Az Év Könnyűzenei Szövegírója: Bérczesi Róbert (Hiperkarma)
Az Év Produkciója: Modern Art Orchestra: Bartók: Tizenöt magyar parasztdal
Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói: Mörk, Áron András „Apey”, Blahalouisiana
Az Év Komolyzenei Műve: Kurtág György: Samuel Beckett: Fin de Partie (opera)
Az Év Junior Komolyzenei Alkotója: Dobos Dániel
Az év magyarnótaszerzője: Varjasi Ildikó