Szőnyi Ferenc

Szőnyi Ferenc: magyar triatlonista, ultrafutó, ironman, összetett ultratriatlon világbajnok.

Amatőr magyar triatlonista, hosszútávfutó, hossztávkerékpározó, vasember. Az IUTA (International Ultra Triathlon Association) által szervezett 2009-es Monterrey-beli (Mexikó) Deca Iron Triathlon verseny első helyezettje, és egyben a verseny új rekordjának felállítója (114 óra 59 perc).
Szőnyi Ferenc a 40-es éveihez közeledvén tette meg első lépéseit a sport területén, hamar rájött, hogy főleg hosszútávfutásban, és hosszabb kerékpár távokon tud jól teljesíteni. Ennek okán triatlonozásba kezdett, azon belül is a vasemberek közé kívánt bekerülni. 2007 a szárnybontogatás éve volt. Az első dupla ironman versenyén, 2008-ban szinte még ismeretlen volt a hazai versenyzők között is, ám nem csak itt szerepelt várakozásokon felül (4. helyezett Bonyhádon), hanem a sportág megdöbbenésére még ebben az évben harmadikként ért célba a Mexikóban megrendezésre kerülő 10-szeres ironman versenyen, ahol egyben kellett teljesíteni a távokat. A következő évben a hazai sikerek után több külföldi ironman versenyen is dobogó közelbe került, majd Mexikóba visszatérvén megnyerte a versenyt, a megszerzett pontok segítségével nem csak rekorddöntő lett, hanem világbajnok is egyben

Termékek
Szőnyi Feri - Piros rövidujjú sportfelső
Szőnyi Feri - Piros rövidujjú sportfelső
Szőnyi Feri - Piros rövidujjú sportfelső
Szőnyi Feri
Piros rövidujjú sportfelső
8.500 HUF
Szőnyi Feri - Fehér női sport trikó
Szőnyi Feri - Fehér női sport trikó
Szőnyi Feri - Fehér női sport trikó
Szőnyi Feri
Fehér női sport trikó
5.900 HUF
Szőnyi Feri - Sapka
Szőnyi Feri - Sapka
Szőnyi Feri - Sapka
Szőnyi Feri
Sapka
9.300 HUF
Bezárom
Ajánlatkéréshez add meg az alábbi adatokat
Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatvédelem *
| Adatvédelmi nyilatkozat
Hírlevél
Weboldalunk sütiket használ a magasabb felhasználó élmény miatt..