zenei menedzsment ügynökség
zenei menedzsment ügynökség
zenei menedzsment ügynökség

Gold Record
zenei menedzsment ügynökség

kiadó, menedzsment, rendezvény, sajtó, PR
New Level Empire

A New Level Empire 2019-ben újra meghódította a rádiós listát, hiszen Megtörténtünk daluk lett a legtöbbet játszott magyar dal!

2013-as megalakulásuk óta dalaik kiemelt helyen szerepelnek a rádiós játszásokban. Az első lemezük még angolul jelent meg, melyen olyan dalok szerepeltek, mint a The Last One, mellyel a döntőig meneteltek a Dal műsorban, vagy a fesztiválhimnusz Son of the Sun. Második lemezükön már kizárólag magyar nyelvű dalok kaptak helyet, mint a 2016-ban legtöbbet játszott Valahol, vagy a Belédfulladnék

2019 elején jelent meg a Megtörténtünk, amelyhez természetesen újabb zseniális klip is készült.

2020 sok újdonságot tartogatott a zenekar követői számára, tavasszal megjelent a Giajjal közös Nézz és Láss, majd a, Majkával közös Újra úton című daluk egyből a Youtube felkapott lista elejére került és 17 hétig vezette MAHASZ országos rádiós játszási listáját.

2021 elején újabb remek dal született. A Te csak így vagy jó című sláger egy igazi sztárkollaboráció: New Level Empire & Wolf Kati Ft. Horváth Boldi. A dalhoz fekete fehér klip készült, hangulatos budapesti életképekkel.

Tagok:

Nyújtó Sándor “Newl” (dobok)
Krajczár Péter “Krash” (billentyűk)
Ujvári Zoltán Szilveszter “Zola” (vokál, gitár)
Seprényi Fanni (basszusgitár)
Takács Dávid (gitár)

Termékek
-20%
New Level Empire - 10 ÉV unisex póló
New Level Empire - 10 ÉV unisex póló
New Level Empire - 10 ÉV unisex póló
New Level Empire
10 ÉV unisex póló
5.590 HUFEredeti ár: 6.990 HUF
-20%
New Level Empire - Valódi női póló
New Level Empire - Valódi női póló
New Level Empire - Valódi női póló
New Level Empire
Valódi női póló
3.600 HUFEredeti ár: 4.500 HUF
-20%
New Level Empire - Valódi férfi póló
New Level Empire - Valódi férfi póló
New Level Empire - Valódi férfi póló
New Level Empire
Valódi férfi póló
3.600 HUFEredeti ár: 4.500 HUF
-20%
New Level Empire - LIMITÁLT női póló
New Level Empire - LIMITÁLT női póló
New Level Empire - LIMITÁLT női póló
New Level Empire
LIMITÁLT női póló
5.360 HUFEredeti ár: 6.700 HUF
-20%
New Level Empire - LIMITÁLT férfi póló
New Level Empire - LIMITÁLT férfi póló
New Level Empire - LIMITÁLT férfi póló
New Level Empire
LIMITÁLT férfi póló
5.360 HUFEredeti ár: 6.700 HUF
-20%
New Level Empire - Te így vagy jó női póló
New Level Empire - Te így vagy jó női póló
New Level Empire - Te így vagy jó női póló
New Level Empire
Te így vagy jó női póló
4.240 HUFEredeti ár: 5.300 HUF
-20%
New Level Empire - Sziluettes unisex póló
New Level Empire - Sziluettes unisex póló
New Level Empire - Sziluettes unisex póló
New Level Empire
Sziluettes unisex póló
4.160 HUFEredeti ár: 5.200 HUF
-20%
New Level Empire - prémium LIMITÁLT póló
New Level Empire - prémium LIMITÁLT póló
New Level Empire - prémium LIMITÁLT póló
New Level Empire
prémium LIMITÁLT póló
5.520 HUFEredeti ár: 6.900 HUF
-20%
New Level Empire - LIMITÁLT Újra úton fehér unisex póló
New Level Empire - LIMITÁLT Újra úton fehér unisex póló
New Level Empire - LIMITÁLT Újra úton fehér unisex póló
New Level Empire
LIMITÁLT Újra úton fehér unisex póló
3.600 HUFEredeti ár: 4.500 HUF
-20%
New Level Empire - Fehér pulóver
New Level Empire - Fehér pulóver
New Level Empire - Fehér pulóver
New Level Empire
Fehér pulóver
10.800 HUFEredeti ár: 13.500 HUF
-20%
New Level Empire - Fekete pulóver
New Level Empire - Fekete pulóver
New Level Empire - Fekete pulóver
New Level Empire
Fekete pulóver
10.800 HUFEredeti ár: 13.500 HUF
-20%
New Level Empire - Sziluettes bögre
New Level Empire - Sziluettes bögre
New Level Empire - Sziluettes bögre
New Level Empire
Sziluettes bögre
2.000 HUFEredeti ár: 2.500 HUF
-20%
New Level Empire - LIMITÁLT termosz - Utolsó darab!
New Level Empire - LIMITÁLT termosz - Utolsó darab!
New Level Empire - LIMITÁLT termosz - Utolsó darab!
New Level Empire
LIMITÁLT termosz
5.200 HUFEredeti ár: 6.500 HUF
-20%
New Level Empire - fekete bögre
New Level Empire - fekete bögre
New Level Empire - fekete bögre
New Level Empire
fekete bögre
2.000 HUFEredeti ár: 2.500 HUF
-20%
New Level Empire - kitűzőcsomag
New Level Empire - kitűzőcsomag
New Level Empire - kitűzőcsomag
New Level Empire
kitűzőcsomag
1.520 HUFEredeti ár: 1.900 HUF
New Level Empire -
New Level Empire -
New Level Empire -
New Level Empire
"Valahol Valamit Valakivel" CD
2.500 HUF
New Level Empire -
New Level Empire -
New Level Empire -
New Level Empire
"Megtörténünk" CD
2.500 HUF
Bezárom
Ajánlatkéréshez add meg az alábbi adatokat
Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatvédelem *
| Adatvédelmi nyilatkozat
Hírlevél
Weboldalunk sütiket használ a magasabb felhasználó élmény miatt..