zenei menedzsment ügynökség
zenei menedzsment ügynökség
zenei menedzsment ügynökség

Gold Record
zenei menedzsment ügynökség

kiadó, menedzsment, rendezvény, sajtó, PR
Honeybeast

A zenekar 2005-ben alakult Szegeden. 2009-ben megjelenik a Parazita, amire felfigyel az MTV Hungary és az MR2-Petőfi Rádió. Az első igazi átütő sikert 2010-ben a Portugál című dal hozza meg. 2011-2012 a nagy változások időszaka. A jazz-énekesnő Tarján Zsófia csatlakozik a formációhoz. Így készítik el második lemezüket, mely 2014 őszén jelenik meg a Gold Record kiadó gondozásában. A lemez címadó dalához, ´A legnagyobb hős´-höz, ami „A Dal” döntőjébe is bejut, egy nagysikerű animációs klip készül Zsófi rajzaival. A lemez hanganyagából több sláger is született, mint például az ´Egyedül´, vagy a mai napig is a rádiókban hallható ´Maradok´ c. szerzemény. 

A csapat két aranylemezzel is büszkélkedhet (´A legnagyobb hős´ és ´Bódottá´), dalaikat a közönség a teltházas koncerteken kívülről tudja. Különleges Symphoney előadásuk országszerte hatalmas sikert aratott. 2017-ben jelent meg albumuk Súlytalan címmel, ezt pedig az Élet a Marson követte egy évvel később.

2018 november 21-én a zenekar megismételte a Symphoney koncertet az Arénában, ami "nagyobb, hangosabb" volt.

Honeybeast tagok:

Tarján Zsófia – ének
Bencsik-Kovács Zoltán – gitár
Tatár Árpád – gitár
Lázár Tibor – basszusgitár
Kővágó Zsolt – billentyűs hangszerek
Kovács Tamás – dob

Termékek
-21%
Honeybeast - Prémium EGO kabát
Honeybeast - Prémium EGO kabát
Honeybeast - Prémium EGO kabát
Honeybeast
Prémium EGO kabát
13.000 HUFEredeti ár: 16.500 HUF
-13%
Honeybeast - Prémium női EGO póló
Honeybeast - Prémium női EGO póló
Honeybeast - Prémium női EGO póló
Honeybeast
Prémium női EGO póló
4.200 HUFEredeti ár: 4.800 HUF
-13%
Honeybeast - Prémium unisex EGO póló
Honeybeast - Prémium unisex EGO póló
Honeybeast - Prémium unisex EGO póló
Honeybeast
Prémium unisex EGO póló
4.200 HUFEredeti ár: 4.800 HUF
-7%
Honeybeast - Fekete EGO vászontáska
Honeybeast - Fekete EGO vászontáska
Honeybeast - Fekete EGO vászontáska
Honeybeast
Fekete EGO vászontáska
2.500 HUFEredeti ár: 2.700 HUF
-20%
Honeybeast - Idevaló gymbag
Honeybeast - Idevaló gymbag
Honeybeast - Idevaló gymbag
Honeybeast
Idevaló gymbag
2.000 HUFEredeti ár: 2.500 HUF
-11%
Honeybeast - Fehér Idevaló gyerek póló
Honeybeast - Fehér Idevaló gyerek póló
Honeybeast - Fehér Idevaló gyerek póló
Honeybeast
Fehér Idevaló gyerek póló
4.000 HUFEredeti ár: 4.500 HUF
-11%
Honeybeast - Fekete Idevaló gyerek póló
Honeybeast - Fekete Idevaló gyerek póló
Honeybeast - Fekete Idevaló gyerek póló
Honeybeast
Fekete Idevaló gyerek póló
4.000 HUFEredeti ár: 4.500 HUF
Honeybeast - Cirkusz női póló 2 színben
Honeybeast - Cirkusz női póló 2 színben
Honeybeast - Cirkusz női póló 2 színben
Honeybeast
Cirkusz női póló 2 színben
5.000 HUF
Honeybeast - Cirkusz unisex póló 2 színben
Honeybeast - Cirkusz unisex póló 2 színben
Honeybeast - Cirkusz unisex póló 2 színben
Honeybeast
Cirkusz unisex póló 2 színben
5.000 HUF
Honeybeast - Cirkusz pulóver
Honeybeast - Cirkusz pulóver
Honeybeast - Cirkusz pulóver
Honeybeast
Cirkusz pulóver
9.800 HUF
Honeybeast - Cirkusz bögre
Honeybeast - Cirkusz bögre
Honeybeast - Cirkusz bögre
Honeybeast
Cirkusz bögre
2.000 HUF
Honeybeast - Cirkusz vászontáska
Honeybeast - Cirkusz vászontáska
Honeybeast - Cirkusz vászontáska
Honeybeast
Cirkusz vászontáska
3.200 HUF
Honeybeast - Cirkusz tornazsák
Honeybeast - Cirkusz tornazsák
Honeybeast - Cirkusz tornazsák
Honeybeast
Cirkusz tornazsák
3.700 HUF
Honeybeast -
Honeybeast -
Honeybeast -
Honeybeast
"A Legnagyobb Hős" CD
2.500 HUF
Honeybeast -
Honeybeast -
Honeybeast -
Honeybeast
"Bódottá" CD
2.500 HUF
Honeybeast -
Honeybeast -
Honeybeast -
Honeybeast
"Súlytalan" CD
2.500 HUF
Honeybeast -
Honeybeast -
Honeybeast -
Honeybeast
"Élet a Marson" CD
2.500 HUF
Honeybeast -
Honeybeast -
Honeybeast -
Honeybeast
"EGO" CD
2.500 HUF
Bezárom
Ajánlatkéréshez add meg az alábbi adatokat
Név *
Email cím *
Telefonszám *
Üzenet *
Adatvédelem *
| Adatvédelmi nyilatkozat
Hírlevél
Weboldalunk sütiket használ a magasabb felhasználó élmény miatt..